Florent Malouda reméli, hogy néhány kulcsfontosságú játékos hiányában, több lehetőséget fog kapni, hogy bizonyíthasson. Didier Drogba, Michael Essien, Jon Obi Mikel és Salomon Kalou jelenleg nemzeti csapatukban tartózkodnak az Afrikai Nemzetek Kupáján, és Malouda reméli, hogy segíthet betömni azt az űrt, amit ezek a játékosok távolléte okoz.
Azt is hangsúlyozta, hogy szívesen csinálja azt amit az edző kér tőle, és cáfolta azokat a híreket miszerint kisebb szakadék van közte, és a mester Carlo Ancelotti között.
„Ahogy mondtam, az edzőknek vannak választási lehetőségei, hogy mit csináljanak, és azt mondta nekem Carlo, hogy megkell ragadnom az alkalmat,”- nyilatkozta Malouda.
„Ez az amit a szezon kezdete óta próbálok megcsinálni, és próbálni is fogom a szezon végéig. El kell fogadnod, és én soha nem panaszkodtam. Ez így van ha egy nagy csapatban játszatsz , és a Chelsea egyike a világ három legnagyobb klubjának.”
„Játszottam már nagyvadak ellen, a Bajnokok Ligája és az FA-kupa döntőjében, úgyhogy itt vagyok mikor az edzőnek szüksége van rám.”
Forrás: Goal.com