Ütközhet az UEFA szabályaival a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City, ha nem csökkentik tartozásaikat. Akár legnagyobb sztárjaiktól is meg kell válniuk.
A Chelsea FC, a Liverpool FC és a Manchester City is elvesztheti az európai kupaporondon való szereplés jogát - írja a Daily Mail.
Michel Platini-nek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének törvényjavaslata szerint ugyanis a klubok nem zárhatnak veszteséggel egymást követő három évben. A pénzügyi megszorítások részleteit a következő hónapokban hozzák majd nyílvánosságra, de az biztos, hogy a három angol topcsapat tulajdonosainak, nevezetesen Roman Abramovich-nak (Chelsea), George Gillett-nek és Tom Hicks-nek (Liverpool), illetve Mansour sejknek (Manchester City) korlátozásokat kell bevezetnie az elkövetkező három esztendőben, ha ott szeretnének lenni a Bajnokok Ligájában a jövőben.
A brit lap szerint a Liverpool-nak például Fernando Torres-t kéne eladnia ahhoz, hogy stabilizálja a klub helyzetét.
A tavalyi évet a Chelsea 44,4 millió fontos veszteséggel zárta, ez sorozatban a hatodik deficittel záruló éve volt a londoniaknak. A 'Polgárok' csak az előző esztendőben 92 millió font mínusszal zártak, a 2010-ben akár a fővárosi Kékek 2005-ös 140 milliós rekordját is megdönthetik.
A Liverpool 40,9 milliót bukott 2008-ban.
Forrás: Stopli.hu