Furcsa érzés vesz minket körül –reméljük csak ideiglenesen-, hiszen nem a Premier League bajnoki táblázatának első helyén látjuk a csapatunkat. Ez annak köszönhető, hogy az első helyezett Manchester United már két mérkőzéssel többet játszott, mint a Chelsea, s egyel többet, mint a második Arsenal, akikkel egyébként a hétvégén találkoznak. Amennyiben hozza az Ancelotti csapat az elhalasztott meccseit, vígan vezetheti majd ismételten az angol legfelsőbb pontvadászatot. Az első állomás a pótlások útján, a Birmingham City lesz.
A két csapat utoljára, december 26-án találkozott egymással, a St Andrews-ban. Izgalmas mérkőzést igen, de gólt vagy gólokat nem láthatott a nagyérdemű, hiszen 0-0 lett a találkozó végeredménye. Emlékezetes momentumok arról a találkozóról Joe Hart parádés védései, s Florent Malouda piros lapja. Azon a meccsen még ott lehetett az elefántcsontparti különítményünk, s akár már szerdán visszatérhetnének Kalouék, hiszen kiestek az Afrikai Nemzetek Kupájából, miután Algéria válogatottja, hosszabbítás után 3-2 arányban kiverte őket.
Főhet a feje Ancelottinak, mivel az úgymond odavágó is nyögvenyelős volt, s most is megismétlődhet ez a helyzet, hiszen több kulcs játékos szereplése kérdéses. Frank Lampard és Juliano Belletti a hétvégi FA kupa találkozón sérült meg, s nem biztos, hogy szerdán vállalni tudják a játékot. Ahley Cole is maródi, ő korábban a Sunderland ellen sérült meg. Michael Essien hosszú hetekig hiányzik, Jose Bosingwa lábadozik, John Obi Mikel pedig még Angolában tartózkodik nemzeti válogatottjánál.
A sérültek ellenére, Ancelotti a statisztikában és a számokban bízhat, hiszen csapata a Premier Leagueben hazai pályán, a megszerezhető 33 pontból, 31-et bezsebelt. 34 gólt szereztek a Stamford Bridgen tizenegy találkozó alatt, ugyanannyit, mint az Arsenal az Emiratesben. A védelem és a kapus poszt is biztos az olasz mester számára, hiszen a Chelsea a szezonban, tíz bajnoki találkozón nem kapott gólt. A statisztikák végére pedig egy szép jubileum. A Kékek csapatkapitánya, John Terry szerda este játszhatja majd 300. bajnokiját.
A birminghami Kékek a nyáron harcolták ki a feljutást a Premier Leaguebe, s újonc létükre nem állnak olyan rosszul a bajnokságban, sőt. Több nagy csapat bajuszát már megrángatták, s többek között ennek köszönhetően állnak a nyolcadik helyen, megelőzve a Fulhamet vagy éppen az Evertont. Míg hazai oldalon több sérült van, addig a vendégeknél Alex McLeish szinte az alapcsapatával tud majd játszani hét közben. Azokat a labdarúgókat tudja a pályára küldeni akik sorra nyerik a bajnokikat, s már tizenkét mérkőzés óta veretlenek. A Kékek új szerzeménye Michel, akár szerda este már be is mutatkozhat új klubjában. A korábbi Sporting Gijon játékos a hétvégén már ott volt a City kispadján az Everton elleni FA kupa mérkőzésen, de a skót mester nem állította be őt. A birminghamieknél hiányzó Carsley, Murphy, Tainio, O'Connor és Parnaby.
A City pocsék mérleggel bír a Chelsea ellen, hiszen utóbbi tizenhat találkozójuk során nem tudták egyszer sem megverni a fővárosiakat (5döntetlen, 11vereség). Az elmúlt év májusától kezdve a londoniak minden tétmérkőzésükön betaláltak minimum egyszer az ellenfél hálójába, de ez a sorozat megszakadt 34 meccs után a St Andrewsban karácsony másnapján, amikor is 0-0 lett a Birmingham City-Chelsea PL találkozó végeredménye. Így csak az újonnan felkerült csapat mondhatja el magáról, hogy nem kapott gólt a Chelseatől a bajnokságban. A birminghamiek utolsó öt idegenbeli Premier League meccsükön veretlenek. Kilenc találkozón nem sikerült egy ellenfélnek sem bevennie a City hálóját.
A Chelsea – Birmingham City, angol bajnoki találkozó, szerda este, magyar idő szerint 20:45 perckor veszi kezdetét. A meccset élőben közvetíti a DigiSport. Az összecsapás játékvezetője Steve Bennett, két segítője a partvonal mentén Martin Yerby és Stuart Burt, a negyedik számú asszisztens pedig Kevin Friend lesz. Jó szórakozást kívánunk és Come on Chelsea!
Forrás: Chelseafc.hu