Paulo Ferreira, az "újkori" bajnoki címeink egyik főszereplője az utóbbi időben (inkább így írom, mert ha leírom, hogy már a negyedik edző óta csak epizódszerepet játszik, az úgy sokkal többnek hangzik :) ), szóval az utóbbi időben egyre ritkábban jut szóhoz, márciusban pedig keresztszalag szakadással dőlt ki 6 hónapra.
Immáron azonban keményen dolgozik a visszatérésén, kiváltképp mióta tárgyalt Ancelottival, s az új tréner jelezte, számít rá az idányben.
Ferreira még José Mourinho alatt került a klubhoz 13,2M fontért a Portotól (sőt, mitöbb, ő volt JM első igazolása 2004-ben). Első két szezonjában tökéletesen ellátta feladatát a védelem jobb oldalán, azóta azonban egészen Bosingwa leigazolásáig nem volt stabil játékosa a posztnak. Most Ferreira visszatérése után szeretne visszakerülni a kezdőbe.
"Fontos volt számomra, hogy a menedzser értékelt engem. Odajött hozzám, beszélgettünk, közölte, hogy bízik bennem, s a tervei részét képezem.
Szeretném elfelejteni az elmúlt szezont, ami rémes volt, s csak a felépülésre koncentrálni. Szeretnék már a szezonkezdetre felépülni, de valószínűleg csak szeptemberre leszek 100%-os állapotban.
Bízom benne, hogy senki sem kérdőjelezi meg az elkötelezettségemet. Folyamatosan 100%-ot kívánok nyújtani, de ha valaki nincs 100%-os állapotban, akkor nem képes erre. Én sem voltam képes erre az elmúlt szezonban. Azonban bízom a felépülésben s a jövőmben."
Forrás: Chelseafc.hu