Carlo Ancelotti továbbra is azt állítja nem igazol a csapat senki januárban, miután nem túl lenyűgöző játékkal 2-1re verte csapata a Fulham-et.
Chelsea a Fulham ellen Gera gólját követően hátrányba került. A magyar játékos már a negyedik percben bevette Cech kapuját. A Kékek ezt követően igyekeztek, rohantak az eredmény után, de az egyenlítés az első félidőben nem jött össze.
A második félidőben Ancelotti becserélte Ivanovicot és Sturridge-t is. Ezek a változtatások meghozták a várva várt győzelmet a Chelsea-nek. Először Drogba fejelt gólt az előbb említett szerb beadása után, majd Sturridge lövését követően védett Schwarzer, de menteni igyekvő Smalling lábáról bepattant a labda, így végül nyert az Ancelotti-csapat.
Az afrikai játékosok - Drogba, Mikel és Kalou - a mérkőzés után Angola felé veszik, vették az irányt, ahol az Afrikai Nemzetek Kupáján fognak szerepelni.
Ancelotti ezek ellenére sem tervez igazolást januárban. Korábban elmondta, hogyha ez mégis megtörténne, akkor meztelenül fog ugrálni, táncolni a hóban.
"Ugyanezekkel a játékosokkal vágunk neki majd februárnak is, mert szerintem nagyon jó csapatunk van." - válaszolta Carletto egy esetleges átigazolással kapcsolatos kérdésre.
Majd hozzátette, hogy januárban már a most sérüléssel küszködő Nicolas Anelka is bevethető lesz.
"Már a szezon kezdete előtt tudtuk, hogy mi vár ránk az újévben, de a keretünk nem csak afrikai játékosok alkotják. Például majd Nicolas Anelka is a rendelkezésemre áll majd a következő hónapban."
Ezután a Milantól érkezett tréner szót ejtett a Fulham elleni győzelem fontosságáról. A londoni rivális ellen megszerzett három pontnak köszönhetően a Chelsea ismét öt ponttal vezeti a bajnokságot, ám a közvetlen üldöző Manchester United csak szerdán játszik.
"A második félidő nagyon jó volt. Nagyon elégedett vagyok a második játékrészben mutatott produkcióval. Nem volt könnyű fordítani, hiszen az első félidőben nem voltunk jók és egy gólos hátrányban is voltunk. Fontos három pontot szereztünk." - nyilatkozta a szakember.
Forrás: Skysports.com