A Manchester City által korábban kért kilencmillió font helyett más konstrukcióban fizet a Chelsea a tavaly igazolt Daniel Sturridge-ért. A fiatal támadó az új megoldás szerint körülbelül 6,5 millió fontba kerül a fővárosiaknak.
Roman Abramovics klubja először 3,5 milliót utal az égszínkékeknek, majd minden tizedik, huszadik, harmincadik és negyvenedik szereplését követően további 500 ezer font üti a City markát. Ezzel azonban még nem értünk a végére a listának, hiszen még egymillió kerülhet az arab kezekben lévő manchesteriek számlájára, amennyiben Sturridge a válogatottban is végigjátszik egy mérkőzést.
Ha a Chelsea-vel négyéves kontraktust kötött támadó eligazol a Kékektől, akkor Roberto Mancini együttese 15 százaléknyi részesedést kap a bevételből.
Forrás: Goal.com