A két csapat utoljára 2009. december 12-én találkozott egymással, Londonban a Stamford Bridgen, s 3-3 lett a találkozó eredménye. A Chelsea akkor hullámvölgyben volt, s a szerencsével is hadilábon álltak, így történhetett meg az, hogy a meccs első gólja Petr Cechnek köszönhető, kinek a hátáról pattant a labda a hálóba. Hazai oldalon Drogba kétszer és Anelka egyszer volt eredményes, míg a Moyes csapatból Yakubu és Saha talált be.
Korábban volt úgy, hogy az Evetonnál szinte egy komplett kezdő hiányzott sérülések vagy egyéb okok miatt, most ezen lista elég rövid, hiszen Stephen Pienaar eltiltott, illetve a fodrászok kedvence Marouane Fellaini kénytelen csak az alapvonal mellől figyelni társait bokasérülése miatt. Vendég oldalon Michael Essien, Juliano Belletti és Jose Bosingwa a biztos hiányzó, Deco játéka kérdéses. Mind a négy játékos térde rakoncátlankodik, de utóbbi akár már pályára is léphet szerda este. Jonh Terry megsérült az Arsenal ellen, de akkor is tudta és most is fogja vállalni a játékot.
A szerdai meccs lesz a két csapat 142. találkája, s érdekesség, hogy a kupamérkőzéseken kívül csak az első osztályban találkoztak egymással. Utóbbi három mérkőzésük egyaránt döntetlennel végződött (3-3, 0-0 és 0-0). Azonban az Everton 2000 novembere óta nem tudta megverni a Chelseat. Ekkor hazai pályán 2-1-re nyertek a liverpooliak, de azóta már huszonnégy alkalommal találkoztak…
A Chelsea utoljára tavaly májusban, mikor ha nem egy kupa döntőben, az FA kupa fináléjában tudta megverni az Evertont 2-1-re, ezzel elhódítva a világ legősibb serlegét. Érdekesség, hogy csak Frank Lampard és Didier Drogba együtt a bajnokságban annyi gólt szerzett idén, mint a teljes Everton keret. Amennyiben a francia támadó, Nicolas Anelka kezd szerda este, 300. PL meccsét játszhatja majd.
Az Everton utóbbi három bajnokiját otthon 2-0-ra nyerte. A szombati vereségük -az Anfielden- volt az egyetlen, utóbbi tíz meccsükön. S hazai oldalon is van egy jubiláló, méghozzá a menedzser David Moyes, aki szintén 300. alkalommal néz elébe egy Premier League meccsnek (mind Everton edzőként).
Forrás: Chelseafc.hu